V i l á g s z e n z á c i ó !

Szenzációs hír jelent meg a ZSARU Magazin egyik számában. A szerényen megfogalmazott rövid hír fényképpel dokumentálva adja tudtára mindenkinek azt a tényt, hogy a III. Világháború veszélye egyszer és mindenkorra elhárult.

" NEM LESZ HÁBORÚ ! "

Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár előkészítése során a rendőrség egyik vezetője ismertette előtanulmányainak tapasztalatát, amely szerint az eddigi rendőri nyugdíjpénztárak történeti tündöklése szomorú eredményt mutat. A pénzt begyűjtötték, de a kifizetést az épp kitört világháborúk meghiúsították. Ez a hagyomány tört meg január 15-én, így megnyugtathatjuk a közvéleményt, miszerint nem lesz harmadik világháború.

Gy. Pál nyugállományú alezredes felvette a nyugdíjpénztártól az egyéni számláján szereplő összeget!

A hír megjelenésére az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár vezetése felkészült. A köszönőlevelek és gratuláló levelek fogadására egy két-ajtós szekrényt, a békeszeretőktől remélt adományok fogadására a bankszámlájukat ürítették ki. Előkészítették a számítógépeiket, nyomtatóikat, másológépüket a köszönőlevelek és adományok miatti adóigazolások készítésére. Ugyancsak előkészítették a békeszervezetek részére írt köszönőleveleiket, melyben a Béke Nobel - díjra való ajánlásokat fogják nyugtázni.

A nemes egyszerűséggel megfogalmazott szenzációs bejelentés nyomán lázas sietséggel szerveződtek akciók.

Először az MTI és a CNN tudósítói kezdték meg értekezéseiket, arról, hogy be merjék-e jelenteni ezt a tényt a világnak. A valós tény alapvetően változtatná meg a jövőbeni bel és külpolitikánkat, ezért az óvatosság különösképpen indokolt, így hát kezdetben a kivárás és elhallgatás taktikáját alkalmazták.

A parlament a Honvédelmi bizottság és a honvédség kérésére rendkívüli, zárt, titkos ülést hívott össze. A Parlament ítélőszéke elé citálta a hír cenzurálatlan megjelenését elősegítő szerveket, szervezeteket.

A Honvédelmi tárca vezetője írásos tiltakozó jegyzéket juttatott el a Belügyminiszterhez, melyben biztosította kollégáját, miszerint a bűnözés teljes és totális megszűnéséről még annak bekövetkezése esetén sem fog közleményt megjelentetni a Honvédelem című folyóiratban.

A riadalom indokolt volt, mivel feleslegessé vált a Magyar Honvédség további fejlesztése, sőt fenntartása is okafogyottá vált. Indokolatlan a NATO munkálatok fejlesztéser, a haditechnikai eszközök beszerzése, a katonai repülőgépek beszerzésének előkészítése.

A Svédországban és az Egyesült Államokban tartózkodó katonai küldöttségek tagjai kezdték bizonytalanul érezni magukat.

Az indokolatlan utazás költségeit a kitörő világbéke első reagálásaként netán ki kell fizetniük?

Esetleg a napi díjaikat sem fogják megkapni ?

A honvédelmi költségvetés drasztikus lecsökkentése a magyarországi fegyvergyártó cégek új, idegen ajkú, de már tört magyarságtudattal rendelkező egyes tulajdonosait kétségbeesett öngyilkossági kísérletekre késztette. Szerencsére a kísérletek ugyanúgy csődöt mondtak, mint egyes új termékeik.

A gazdaság, a vállalkozó réteg kezdett fellélegezni. Várhatóan a központi elvonások csökkenése fellendíti a honi gazdaságot. Az adók csökkenése általános jólét reménysugarát villantotta meg, melyet a felvillanás időpontjában más erők azonnal megkíséreltek lefojtani.

A profitérdekelt óriáscégek azonnal nyilatkozatháborúba kezdtek. Igyekeztek megnyugtatni az ország lakosságát, hogy a világpiaci árak csökkenése a magyarországi közgazdasági szabályozók következetes gyakorlatának érvényesülése miatt itt állandóan és következetesen folyamatos árnövekedést fog eredményezni.

Minden fórumon és minden szinten igyekeztek a hír jelentőségét elhallgatni, rontani és rombolni.

A Magyarországon tartózkodó IFOR - SFOR erők a hír hallatán azonnal intézkedni kezdtek.

Logisztikai bázisaikról magyar népviseletbe öltözött katona fiúkat és katonalányokat küldtek a összes újságárús-pavilonhoz, hogy felvásárolják a ZSARU szabad számait. Érdekes jelenség volt, amikor a cifra szűrbe és bű gatyába öltözött haarlemi fiúk az aluljáróknál a 100 tonnás terepjáróikból kiszállva tört magyarsággal kérték a ZSARU Magazin számait. Ugyanez más újságosbódéknál matyó hímzésű blúzokba öltözött sokszoknyás, a hideg miatt szederjes ajkú, szegedi papucsos lányokkal történt meg.

Egy képes újság sem maradt eladatlanul, s a remittendáért érkezők csodálkoztak a kiürült standok láttán.

A nehézsúlyú járművek a körúton végighaladva a városvédők örömére ismét előállították Buda-Pest egyesülés előtti állapotát. A beszakadt úttestben ismét folyt a Duna és élelmes vállalkozók gumicsónakkal szállították a járókelőket a két part és a torlódó jégtáblák között.

Mások hosszú rudakkal egyensúlyozva ugráltak jégtábláról jégtáblára, mivel a csónakosok a bliccelőket a jeges vízbe lökték. A ZSARU árfolyama megnőtt. Egy-egy példányért már heti csónakbérletet is lehetett kapni.

A logisztikai bázisról kiszivárgott hír a Honvédség vezetőinél is hasonló reakciót váltott ki. Kiküldték a sorállományt és hivatásos elöljáróikat a ZSARU felvásárlására. A tisztek vették a ZSARU számait, egyesek titokban, lopva egy - egy példányt hazavittek, a sorállomány tagjai pedig az összes színes másológépet tartalmazó irodát, üzletet megszállva sokszorosították azt.

Helyi csatározások alakultak ki, mivel a békehadtest és az üdvhadsereg főnixmadárként támadt fel a csaták füstölgő romjain.

Közben a Parlament a napirend előtti felszólalásokon túljutva, különös módon kezdett egységes álláspontot képviselni:

Megállapították, hogy már megint a sajtó az oka mindennek, mert indokolatlan pánikhangulatot teremt a világbéke, a háborúmentesség lehetőségének felvillantásával. Mi szükség lenne a fegyverekre, a katonákra, a fegyvergyártó cégekre, s ne adj Isten a különböző politikai tényezőkre világbéke és általános jólét esetén.

Orwelli gondolat - el vele!

A cikk megjelenését elősegítő szervezetek elmarasztalására nem került sor, mert mentségükre szolgált az a tény, hogy a szenzációs hírt nem a címlapon, hanem a harmadik oldalon és egy továbblapozásra, a fej elfordítására késztető fénykép közelében jelentették meg.

Az azonnali intézkedések már csírájában sikeresen elfojtották a világbéke lehetőségét.

A békeszervezetek ismét azon tanakodtak, hogy a Béke Nobel - díjra talán egy terroristát kellene javasolni, mert már két napja nem ölt meg senkit.

Leslie Stoner

/1996. febr./